Folyamat

HOGY ZAJLIK A TANÁCSADÁS?

Az első találkozást az ismerkedésre és a probléma feltárására szánjuk. Megnyugtató, bizalmas környezetben, hozzáértő személynek mondhatod el mindazt, ami már egy ideje nyomaszt, s már önmagában ez hoz egyfajta megkönnyebbülést. Kérdéseket teszek fel annak érdekében, hogy minél inkább megértsem a helyzeteteket, a probléma okát, súlyosságát, majd megbeszéljük az ülések menetét, kitűzzük a célokat. Még mielőtt elkezdődne a közös munka, szükséges kizárni a szervi okokat, így bizonyos esetekben szakorvosi vizsgálatok beiktatása indokolt lehet. A konzultációk során szoros együttműködésre van szükség, hiszen pozitív változás csak akkor következik be, ha a pár/egyén is akarja azt, és elhivatottságot tanúsít.

MENNYI IDEIG TART A FOLYAMAT?

A folyamat hossza függ a probléma komplexitásától, súlyosságától, a pár vagy az egyén hozzáállásától, közreműködésétől, elszántságától, a pár egymás iránti szeretetétől, elkötelezettségétől, és attól is, mióta áll fenn a helyzet. Bizonyos esetekben akár néhány találkozó is elég ahhoz, hogy érezhető legyen a javulás. Más esetekben, amikor a probléma sokáig a szőnyeg alá volt seperve, a felhalmozódott sérelmek pozitív élményekkel történő felülírásához hosszabb időre lehet szükség.

Árak

  • Egyéni coaching, 50 perc
  • Párkapcsolati konzultáció / szexuális tanácsadás, 80 perc
  • Válási konzultáció, mediáció, időtartama 2-3 óra
  • Hold Me Tight / Ölelj át! – a csoportban való részvétel árait minden esetben az új csoport meghirdetésekor jelzem